Nyomasztó csend telepedett közéjük, ahogy tekintetük végig járt az előszoba homályba burkolódzó tárgyain. Bal oldalt, a falra szerelt ruhafogasokon könnyű nyári kabátok lógtak, alattuk egy kis cipős szekrény. Jobbra egy dohányzó asztal, rajta régi újságok, cipőkanál, és egy apró, fából faragott szobor, az a tipikus tucateredeti Afrikában kézzel csinált. A levegőben a helyszínelés során használt hintőpor átható szaga elnyomta a többi tárgyét, de nem tudott megbirkózni a tetem hagyta nyomokkal. Az előszoba végén lévő kétszárnyú ajtó nyitva állt, Iván pedig előre indult, András és Katalin közvetlenül mögötte jöttek. Az ajtó mögött nyíló folyosón gyorsan átvágtak, nem foglalkoztak a balra nyíló szobákkal.

A folyosó végét lezáró újabb kétszárnyú ajtón átlépve ledermedtek. Iván szája széles, fogakkal teli vicsorra húzódott, torka mélyéről ideges hörgés szakadt ki, tekintete balra-jobbra villant, mintha még mindig lenne rá esély, hogy a szörnyeteg itt bújkál. Katalin egész testében megremegett, nyelvével megnedvesítette ajkait és halkan felnyőgött. Egyedül András nem reagált láthatóan a szobában szinte tapintható gyűlöletre. Bármi is történt itt, az nem volt természetes, azonban a korábbi tetthelyekkel ellentétben itt valami nem volt rendjén. Túl erős volt a szoba érzelmi telítettsége, az utózöngék a spirituális Richter skálán megütötték a nyolcas erősséget.

"Munkára!" - mordult társaira András, amikor azok hosszú másodpercekig nem mozdultak. A hangjában rejlő düh hatott falkájára, akik úgy kezdtek pislogni, mintha most ébredtek volna valami mély álomból.

"Ez ... ez nagyon durva." - motyogta Iván. Szája szélei megremegtek és halvány mosolyba fordultak. Érezte, ahogy feneketlen dühe lassan elismerésbe fordul, lelkét megérinti az erőszak és ő magába zárja. A fenevad ismerte ezt az érzést és élvezte, Iván pedig mindig is hallgatott belső bestiájára.

"Ez nem természetes!" - csattant fel Katalin, talán kicsit hangosabban, mint ami egy halott szobájában elvárható lenne. Amikor társai ránéztek, Katalin önkéntelenül megrántotta a vállát, majd halkabban folytatta. "Mármint oké, a vámpírok nem természetesek alapból, a Féreg (Wyrm) szolgái, de ilyen erős nyommal még sosem találkoztam! Nem tudom pontosan mi történt itt, de ha sikerül kiderítenünk, talán sikerül végre elkapni azt a szarházit!"

"Ez a terv. És most elég a dumából, nem érünk rá egész este." - András felmérte a terepet, amíg társai kilábaltak a kábulatból. Bal kezével a hálószoba irányába mutatott. "Iván, tiéd a háló. Katalin, derítsd ki mi történt."

Falkatársai egyszerre bólintottak. Iván besietett a hálószobába, Katalin  megkereste azt a helyet, ahol a holttest feküdt, András pedig szemügyre vette a nyitva álló ablakot és a mellette heverő darabokra törött széket. Ez volt az első alkalom, hogy harc nyomaira bukkantak egy áldozat lakásán. A pióca korábban minden alkalommal képes volt nyomtalanul eltűnni az éjszakában, azonban most hibázott, és ez nagy valószínűség szerint a vesztéhez fog vezetni!

Iván belépett a hálószobába és körülnézett. A nappali hatalmas ablakain beszűrődő holdfény és a közeli utcalámpák beteges sárga fénye már nem jutott el a hálószobáig, a lámpát pedig nem akarta felkapcsolni. De most nem is a látás volt a lényeg. Teste hirtelen megnőtt, ruhái eltűntek a bőre alól előtűnő foltos bunda alatt, arca megnyúlt és vicsorgó farkasformába torzult, ujjai végén karmok jelentek meg, fülei pedig majdnem a plafont súrolták. Aztán amilyen hamar megnőtt, olyan gyorsan össze is menet, felvette farkasformáját. Mint a többi Csontrágó (Bone Gnawer), ő sem volt teljesen farkasszerű, inkább egy vérszomjas, veszett, nagyon keverék kutyára emlékeztetett. Lupus alakban már nem zavarta a sötétség, érzékei felett átvette az uralmat érzékeny orra. A különböző illatok különböző színben ragyogtak tudatában, érzékelte vele társait, a berendezések illatát, de az éjszaka korábbi eseményei is felsejlettek előtte.

Katalin is a hálószoba irányába indult, de csak az ajtóig ment el. Itt lehelte ki a lelkét az áldozat, akár ki is volt. Az izmok, csontok és bőr átrendeződésének jellegzetesen organikus hangjára felnézett, és látta, ahogy Iván átváltozik, majd visszafordította figyelmét feladatára. Leguggolt a nyitott ajtó előtt és mély levegőt vett, majd teljesen elfeledkezve korábbi, ujjlenyomatokkal kapcsolatos megjegyzésére, puszta kézzel megérintette az ajtófélfát, aminek a hulla a hátát korábban vetette. Mikor bőre hozzáért a fához, úgy érezte, mintha villám csapott volna belé, keményen alsó ajkába harapott és csak hatalmas erőfeszítések árán sikerült magában tartania a melléből feltörni akaró sikolyt. Izmai szinte görcsösen rándultak egyet, szájában pedig saját vérének sós íze terjedt szét.

András figyelte, ahogy a másik kettő elindul a hálószoba irányába, ő pedig a nappaliban nézett körül. Vigyázott, hogy semmihez se nyúljon hozzá. Először, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, a könyvespolc tartalmát kezdte fürkészni. Hamar konstatálta, hogy a polcokon sorakozó könyvek nem fognak segíteni elkapni a vámpírt. Mély sóhaj keretében odasétált a törött székhez, megvizsgálta a szétszóródott darabkákat, majd tekintetével megkereste a szék társait a szobában. Messze voltak az ablaktól, és attól a ponttól is, ahol az áldozat kilehelte lelkét. Most, hogy ennyire közel volt, feltűnt neki, hogy az ablak nem nyitva van, hanem ki van törve. A széket maga mögött hagyta és odalépett az ablakhoz. Cipője alatt megcsikordultak az üvegszilánkok a parkettán ahogy kihajolt az ablakon és lepillantott a házhoz tartozó sötét kertbe. Ha itt végeztek, mindenképp le kell menniük oda. Szeme sarkából hirtelen mozgást látott és Gaia gyermekére (Children of Gaia), Katalinra pillantott.

Iván éles érzékei szintén megérezték gyűlölt falkatársának fájdalmát és némi elégedettséggel töltötte el a vér szaga, de ennél több figyelmet nem fordított Katalin kis közjátékára. Az illatok a hálószobában az elmúlt hónapok történéseit mesélték el. A legerősebb nyom egy fiatal férfihoz tartozott, aki kimondottan sok idejét töltötte a hálószobában, illata mindenbe beivódott. Mint a vokálos mögött a zenei kíséret, úgy sejlettek fel a fiatal férfiak és nők illatai, akikkel az áldozatnak viszonya volt a közelmúltban. Iván ezt enyhe undorral konstatálta, de mivel a fószer már hulla volt, nem volt többé jelentősége. Ekkor megcsapta az orrát a bűz, ami olyan érzés volt, mintha a banda gitárosánek az összes húrja egyszerre szakadt volna el. A Csontrágó orra megremegett, ahogy magába fogadta a csatorna, a rothadás, a betegség és a rosszindulat átható és förtelmes szagát.

Katalin némileg vonakodva, de visszarakta a kezét az ajtófélfára, majd behunyta a szemét. A szellemek nyelvén mormolt, szemhéja alól földöntúli, arany színű izzás szűrődött ki. Amikor kinyitotta a szemét, már nem a valós világba nézett, hanem a mögötte rejlő Közeli Homályba (Penumbra). A szoba spirituális kivetülése bútormentes volt, azonban a teljes területen halálszellemek gyülekeztek, egyre nagyobb számban, és mind az elhunyt utolsó pozíciója felé konvergáltak. A halálszellemek humanoid formájú sötét árnyékok voltak csupán, nem rendelkeztek arcvonásokkal vagy ruházattal, mozgások csöndes és méltóságteljes volt. Katalin becsukta a szemeit és látása visszatért a valós világba. Ujjaival enyhén megmasszírozta halántékát, majd Andrásra nézett. "Át kell lépnem a Homályba (Umbra), ha meg akarom tudni, hogy mi történt itt pontosan."

"Rendben Theurge, de ne tartson sokáig." - mondta a Philodox, majd végig nézte, ahogy Katalin a hálószoba ajtóra szerelt teljes alakos tükörben saját képmására koncentrál és eltűnik a Homályba, majd tekintete visszatért az ablak körüli területre. Figyelmét nem kerülte el a falon található apró repedések sokasága. Emberi alakban szaglása messze nem volt olyan jó, mint farkasalakban, de még így is érezte a Féregbűzt a falon. Magában elismeréssel adózott az ember bosszúvágya előtt, mert az képes volt még a halál torkából is megsebesíteni egy olyan lényt, aminek még a létezéséről sem tudnak az egyszerű halandók.

Iván teljes lényét és figyelmét nedves, hideg orrába koncetrálta. Túl régóta hajkurászták ezt a szörnyeteget minden nyom nélkül, és most végre sikerült szagot fognia. Határozottan nem állt szándékában elengednie ezt a lehetőséget. A nyom először a franciaágyon összegyűrten heverő takarókon érződött, de a lakás ex-tulajdonosának illatai könnyedén elnyomták. A Ragabash ott hagyta az ágyat és a földön próbálta a nyomot követni. A hálószobából egy ajtó nyílt a fürdőszoba felé, azonban onnan csak fertőtlenítő szaga áradt. Érezte, ahogy kezdi elveszíteni a fonalat, ezért úgy döntött, hogy gyorsan átvág a holttest fölötti szagorkánon és a nappaliban folytatja, amit elkezdett. Visszatartotta a lélegzetét és egy könnyed ugrással átszökkent a holttest hűlt helyén és körül nézett orrával a nappaliban. Ismét érezte a vámpír szagát, de András és Katalin túlzottan összejárkáltak mindent. Iván frusztráltan rámorrant Andrásra, aki nem igazán értékelte a gesztust. A nagydarab Philodox meredten nézett a farkasra, bal szeme alatt megrándult egy apró izom, de nem vette észre.

"Nézd meg a szék darabjait meg ott a falat." - legyintett a két hely irányába András, miután kicsit megrázta magát és a szemei elé leereszkedő vörös köd kitisztult. Elfordult Ivántól és odasétált a kanapéhoz, leült és hagyta belesüppendi hatalmas testét a puha párnák közé, majd behunyta a szemeit és mély levegőt vett. Ez közel volt, túlon túl közel. Egy ilyen apróság miatt nem veszítheti el a fejét, főleg nem úgy, hogy már jól halad a kutatásuk. Logikusan tudta, hogy mit kell tennie, de akkor miért nem tudtak vele egyetérteni primitív ösztönei? Miért érezte úgy, hogy minden egyes apró inzultusra a válasz a másik torkának kitépés lenne? Nem volt ez így rendjén, és ezt ő is tudta. Azon a végzetes éjszakán nem bírta visszafogni magát és meglett az eredménye. Azt hitte, az kivételes alkalom volt, de azóta napról napra meg kellett vívnia saját magával és ez nagyon fárasztó volt számára. Érezte, fogytán az ereje és nem fogja tudni visszatartani magát a végtelenségig. A puha párnék melegének, a sötétségnek és Iván halk neszezésének megnyugtató kombinációja jótékonyan hatott zaklatott idegeire és sikerült egy rövid időre a háttérbe szorítani baljós gondolatait.

Katalin átlépett a Homályt a valós világtól elválasztó falon, majd gyorsan félrelépett, nehogy beleütközzön egy frissen érkezett szellembe. Pár lépéssel eltávolodott gyülekező helyüktől és hátát a falnak vetette. Szemei tágra nyíltak meglepetésében, amikor a keménynek vélt fal szinte szivacs módjára ölelte körül alakját. Gyorsan kikászálódott a természetellenes közegből és olyan dühösen meredt a falra, mintha az direkt csak az ő bosszantására változtotta volna meg állagát. "Ez meg mi a fene lehet ..." - mormoltan csak úgy magának, majd ujjaival megböködte a falat, ami engedett a nyomásnak. Katalin egy pillanatig elgondolkodott, érezte, valami hiányzik a szobából. Nem, nem a bútorok, azoknak nincs kivetülése. Akkor vajon mi? Aztán rájött... hát persze! A szobában apró cafatokban hevertek a Fonó (Weaver) hálói, a fal integritását fenntartó matérium valamilyen különleges oknál fogva lefoszlott. Valami nagyon nem volt rendjén és eltökélte magát, hogy a végére jár a dolognak.

Ellépett a faltól és elindult a szellemek irányába, akik nem messze átlépésnek pontjától gyülekeztek. Mint Theurge, Katalin tudta, hogy a Féreg részét képezi a természetes körforgásnak, így a halálszellemek se voltak kiváltképp ellenségesek, de nem bízott bennük. Egy pillanatra felmerült benne a gondolat, hogy ezek a szellemek zavarták meg a hálókat, de az ötletet azonnal el is vetette. Ezek a szellemek, nevükhöz méltóan, az elhalálozás által keltett erőteljes túlvilági rezgésre reagáltak. Egyszer egy Csendes Vándortól (Silent Striders) hallott néhány érdekes történetet ellenséges szellemekről és valami Sötét Homályról, de csak puszta babonaként kezelte a dolgot. Ezek a szellemek nem voltak ellenséges, bár barátságosak sem. Most, hogy közelebb ért a szellemek gyülekezési pontjához, újabb furcsaságra lett figyelmes. A szellemek nyelvén hangosan többször is elnézést kért, majd átlépett az árnyalakokon, melyeken enyhe hullámzás futott végig, mint amikor egy kavicsot dobnak egy tóba. Néhány határozott lépés után hirtelen egy kis körben találta magát. Minden irányból fölé tornyosultak az árnyalakok és őt nézték ... de nem, nem is őt! Katalin lenézett a lábai elé és észrevette azt a jelenséget, amit a szellemek is figyeltek. Úgy nézett ki, mint egy apró kristály, ami váltakozó színekben játszott és forgószélszerűen örvénylettek körülötte az energiák. Ahogy Katalin nézte, a kristály egyre kisebb és kisebb lett, és mire sikerült tenyerébe venni, alig volt nagyobb egy ujjpercnél.

A Vadon (Wyld) energiái még lüktettek a kis szilánkban, majd a Theurge érintésére hirtelen kicsaptak, bele Katalin szemeibe. A szoba és a szellemek azonnal eltűntek tekintete elől, pislantott egyet, és amikor kinyitotta a szemét, meglátta prédáját. A torz vámpír hatalmas szemfogai hátborzongató módon türemkednek ki vértelen ajkai közül, hiányzó jobb szemét száradt genny helyettesíti, orrcimpái hiányoznak, arcán gusztustalan kelések éktelenkednek. Eldeformálódott testét különböző szürke, mocskos rongyokba csavarta, a "ruha" alól előbukkanó vállai lehetetlenül szélesek, hosszú kezei karmos ujjakban végződnek, lábai nevetségesen rövidek és satnyák. Katalin ismét pislant és megint a Homályt látja. Igen! Most már tudják, hogyan néz ki a szörny, akit keresnek! Diadalittasan ismét koncetrálni kezdett és alakja lassan elhalványult, ahogy visszatért a valós világba. A halálszellemek még néhány percig köröztek a mostanra teljesen kiürült szobában, majd lassanként távoztak.

András kinyitotta egyik szemét és a frissen visszatért Katalinra nézett. A nő láthatóan fel volt dobódva, úgyhogy a Philodox kinyitotta másik szemét is és feltápászkodott a kanapéról. Iván is megérezte falkatársa izgatottságának illatát, még egy utolsót szippantott az ablak alatt heverő üvegszilánkok irányába, majd emberi alakba változott, és csatlakozott társaihoz. 

"Na, találtál valami használhatót, szuka?" - tért a témára azonnal Iván.

"Képzeld, én legalább találtam, nem úgy mint egy bizonyos faorrú Ragabash." - válaszolta Katalin egy rövid, de gyilkos pillantás után. "Nem tudom pontosan mi történt itt, de a Közeli Homály teljesen szét van barmolva. Csimbókokban lógnak a Fonó hálóinak cafatjai, mintha valaki egy kisebb robbantást hajtott volna végre odaát, ami persze lehetetlen. Ami még érdekesebb, hogy találtam egy aprócska kristályt, ami tele volt a Vadon energiáival. Valami köze lehetett a hullánkhoz, mert amikor megérintettem a cuccot, vízió formájában megláttam a vámpírt! Meg kell hagyni, gusztustalan egy dög, nem fogom az agyarimat belemélyeszteni, az biztos. Inkább a karmaimmal tépem darabokra."

"Értem, ez hasznos lesz, ha szembe sétál az utcán." - mondta Iván, majd halkan felröhögött saját poénján.

"Honnan származott ez a kristály?" - kérdezte András, miközben megpróbálta Iván hülyeségét figyelmen kívül hagyni.

"Nem tudom pontosan, de valószínűleg nyomravezető barátunk - Gaia nyugosztalja lelkét - nem volt teljesen ember." - felelte Katalin. Egy pillanatig hallgatott, ahogy összeszedte a gondolatait, majd folytatta. "Theurge tanulmányaim során mentorom egyszer elmagyarázta, hogy nem csak a Féreg szellemek szállhatnak meg emberi testet, hanem a Fonó és Vadon szolgálói is. Feltételezem itt is ez volt a helyzet, bár nem lehetett túl erős egy szellem. És végül is ez megmagyarázná a pusztítást a Közeli Homályban."

"Köszönjük az előadást, okostojás, de ezzel semmivel nem vagyunk beljebb." - jelentette ki Iván gonosz vigyorral az arcán. "Azonban az én faorrommal sikerült nyomot találnom. Még akár ma is meg tudjuk találni, ha nem hagyjuk tovább hűlni a nyomokat."

"Akkor a következőt csináljuk." -kezdte András, jelentőség teljesen. "A törött szék darabkáin még egy jó ideig érezni lehet majd a szörny szagát, úgyhogy mind elteszünk egyet. Lehet, hogy a rendőrök észreveszik a hiányzó darabkákat, de valószínűbb, hogy nem. Egyikőjük sem fogja majd puzzle módjára összerakni a széket csak úgy kíváncsiságból. Utána bezárjuk magunk mögött a lakást és irány a kert. Ott talán még találunk valamit."

A Philodox legnagyobb meglepetésére egyikőjük sem ellenkezett, így gyorsan felszedtek néhány székdarabot és mindenki eltette saját darabját. Mivel más dolguk már nem volt, távoztak a lakásból. Kifelé menet András rátette a kezét a kilincsre szinte ugyan úgy, ahogy Iván, és a zárak visszakattantak helyükre. A sötét lépcsőházban gyorsan leértek a földszintre, majd ki a ház mögötti kertbe. Miután megbizonyosodtak, hogy senki sem látja őket, mind a hárman Lupus alakba váltottak és körbe szimatoltak a körül a hely körül, ahol a vámpír bő 5 órája földet érhetett. Érezték még a pióca förtelmes bűzét, azonban csak nagyon haloványan. Már nem volt elég erős ahhoz, hogy kövessék. Visszavették Homid alakjukat, majd elhagyták az épületet és visszatértek Katalin motorjához.

"Jól van, ezt már szeretem. Nem volt minden sima, de végre tisztességes nyomon vagyunk. Holnap délben találkozó a szokásos helyen, folytatjuk, amit elkezdtünk." - adta ki a végszót András. A három Garou három különböző irányba indult meg, gondolataik azonban egy téma körül keringtek. Vajon holnap sikerül elkapni a vámpírt?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.