Iván egy öreg bükkfa takarásában állt és onnan szemlélte a rendőröket az utca túloldalán. Ő ért ide elsőnek és a hatóságok még mindig itt tököltek, úgyhogy nem igazán tudott mit kezdeni magával. Elővett farmerja hátsó zsebéből egy csomag cigit, rágyújtott egy szálra és unottan pöfékelt. Nem ő volt az egyetlen nézelődő, nagyjából egy tucat bámészkodó lézenget a környékén, időnként kisebb csoportokat alkottak és megosztották egymással vadabbnál vadabb teóriáikat. Iván csak fél füllel hallgatta a beszélgetéseket, de nem nagyon szentelt nekik különösebb figyelmet. Kipillanatott fedezéke mögül és jobban megnézte magának a tett helyszínét. Egy régi, lepukkant négy emeletes bérház volt a város egyik félreeső részén. Az épület előtt három rendőrautó és egy mentő állt. Két járőr megpróbálta rábeszélni a katasztrófa túristákat, hogy menjenek haza, míg a mentősök csöndesen beszélgettek az egyik zsernyákkal. Ezt a beszélgetést már nem sikerült Ivánnak elcsípnie, de nem is igazán volt fontos.

Ő tudta, hogy mi történt odabenn. Legalábbis nagyjából sejtette, hogy mi történhetett, és tudta, hogy ki volt az elkövető. Már egy ideje követték a nyomokat, de még nem sikerült elcsípni a piócát. Ez kimondottan frusztrálta, és nem csak azért, mert az ő feladata lett volna a vámpír nyomára bukkani, hanem azért is, mert Katalin ezt folyton az orra alá dörgölte. Iván legszívesebben megölte volna Katalint és tudta, hogy az érzés kölcsönös, de mindketten tisztában voltak a következményekkel. Ez volt az utolsó esélyük, hogy korábbi hibáikat helyrehozzák, és így is csak a szerencsén múlott, hogy még mind a hárman éltek. Iván gúnyosan elfintorodott, ahogy falkája harmadik tagja is az eszébe jutott. András, a kedves és aranyos fickó, aki csupa jószív és derű. Francokat! Iván látta, hogy mi maradt az után az incidens után, ami miatt Andrást is megbüntették. Ivánt nehéz volt megfélemlíteni, de az a látvány annyira megmaradt benne, hogy néha még mindig rémálmok gyötörték.

Az utca távolabbi vége felől egy Honda Interceptor sportmotor eltéveszthetetlen hangja ütötte meg Iván fülét. Ahh, megjött a némber. Iván eltolta magát a fától és elindult a járdán a hang irányába, majd hunyorogva nézett a fényszórón túli figurára. Katalin a járda mellett parkolt le motorjával, lekapcsolta a fényszórót és levette a bukósisakját. Ujjait gyorsan átfuttatta rövidre nyírt hollófekete haján és Ivánra nézett.

- Hé ribanc, mennyi egy kör? - üdvözölte Iván falkatársát szemtelenül, és elégedetten látta, hogy a nő dühödten megremeg.

- Kussolj, te tahó! Nincs szükségem erre a szarságra egy olyan alaktól, aki még egy piócát se képes kiszagolni.

Iván képtelen volt türtőztetni magát és elvicsorodott, tekintetét Katalinéba fúrta, de a nő állta a pillanatását, sőt, viszonozta! Bő egy percig álltak dermedten, amikor egy harmadik hang megszólalt közvetlenül mellettük.

- Olyanok vagytok, mint a rossz gyerekek. Nem figyelek oda, és máris egymásnak estek. - András kezeit megnyugtatólag Katalin és Iván vállára tette, ami hatott, de érezte, ahogy egyikőjük se fér igazán a bőrébe. Kicsit szorosabban markolta meg őket és egy bólintással konstatálta, amikor mind a ketten felnyőgtek hatalmas lapátkezei szorításában. - Amíg én vagyok itt a főnök, nem lesz semmi balhé. Főleg nem a nyílt utcán, nézőközönség előtt. Remélem értve vagyok!

A szembenálló felek nagyon gyorsan bólintottak és azonnal elkezdték masszírozni sajgó vállaikat, amikor kiszabadultak András kezei közül.

- Most, hogy ezt sikerült tisztázni ... Iván, jelentést kérek.

- A rendőrök értek ide először, úgyhogy bent még nem jártam. - kezdett hozzá történetéhez Iván egy pillanatnyi dacos csönd után. - Ismerve emberünket, a mentősökre nem lesz szükség, egy hullazsák is megteszi. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy itt semmit se fogunk találni. A zsernyákok mindig módszeresen rendet raknak a pióca után. - az utolsó szavakat Iván már szinte köpte. Nem bírta megemészteni, hogy vannak olyan emberek, akik segítenek egy vámpírnak eltüntetni a nyomokat egy-egy gyilkosság után. A földre ejtette a cigicsikket, majd újabb szálra gyújtott rá. Mind Katalin, mind András rosszalló pillantást vetett Ivánra, de az nem foglalkozott vele. - No nézd csak, egy kezdő!

Mindannyian abba az irányba fordultak, amerre Iván mutatott. Az épület főbejáratán két rendőr jött ki. Egyikük teljesen sápadt volt és alig bírt megállni a saját lábán, társa pedig épp a mentőautó felé támogatta. A fiatal rendőr szinte sokkos állapotban volt, kikerekedett szemekkel pillantott jobbra-balra, mint aki most látja először a környezetét.  A mentősök leültötték a járda széléra és megpróbálták megnyugtatni a didergő srácot. Iván rosszindulatúan röhögött a szerencsétlenül járt rendőrön.

- Mibe, hogy ez volt az első hullája? A pancser, tuti még ott helyben összeokádta a helyszínt.

- Iván, higgadj már le, nem tehet róla, hogy nem egy olyan vérszomjas állat, mint te. - Katalin gúnyos megjegyzése azonban nem érte el célját, valószínűleg Iván bóknak vette szavait. Nem lenne meglepő, Iván tényleg egy vérszomjas állat volt, még Garou viszonylatban is. András halkan felmordult és csöndre intette őket.

- Amikor elhúznak a kopók, bemegyünk és megpróbálunk találni valamit, bármit, ami segítségével közelebb kerülhetünk ehhez a szörnyeteghez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.